Nichol megmozdulása is érdekes volt. Nem volt látványos, elsőre fel se tűnt, nem meglepő, hogy a bíró nem vette észre.
Ahogy Vitale korizott vissza, Nichol mögüle bejött mellé, "véletlenül" becsúsztatta a lábát Vitale lába mögé, majd mellbe könyökölte, az meg belebotlott Nichol lábába. Gyönyörű "slewfoot".
Sobotkát meg gyalulja le valaki már a gecibe! Kis gyökér.
Eh, az előző PP-nk alatt Kunitz-ot akasztották, nem fújtak semmit. Ott már gondoltam, hogy azért nem, mert túl sok PP-t kaptunk, és most már kompenzálni akarnak a bírók. És hát be is jött. Egy kb. semmilyen megmozdulásra kiállítás tőlünk.
Mac-et rá kéne uszítani Subotkára. Úgyis azért hívtuk fel, mert túl sok volt már, amit műveltek ellenünk az ellenfelek az utóbbi meccseken.
Neki meg ma már nem az első húzása.
Van még kérdés?
Jó, oké, csak a negyedik sorban jut szóhoz, de hát Istenem, ha nem érdemli ki azt, hogy feljebb kerüljön. Ha berakod Malkint a negyedik sorba, ő ott is villogni fog. Lehet, hogy nem szerez pontot a meccsen, de egyszerűen látni fogod rajta, hogy neki nem ebben a sorban a helye.
Nézzük a tényeket, gyökérarc kapott 3 meccset a Michalek hit-ért, mint visszaeső notórius chargingoló, min. 5-től felfelé kellett volna indítani, másrészt az is valami hogy Senehen cimbi egyáltalán adott neki 3-at. Lófasz megint.
Ha már csere-spekulációk: valószínűleg a múltkori Lovejoy+Thiessen+pick Parisé-ért max csak pletyka-szinten merülhetne fel, mert a 6 millát jövőre is el fogja kérni, annyiért meg nem tudnánk megtartani.
Bár tény, hogy akkora erősítés lenne, hogy Kupaesélyesek lehetnénk (ha közben a csapat többi része nem (r)omlik össze).
De mindegy, nem spekulálgatok, megvárom, miket lép GMRS, aztán csók.
Mivel a Stars capfloor közelében volt idén, bőven belefért nekik, Letangnak ott tudtak volna adni 7-et is. Itt látszik Shero zsenialitása, csak egyszer hibázott, Martinkánál. De amúgy abba a gyökérbe a kommentátorok is szerelmesek. Ha elbasz vmit csak csend, ha csinál hébe-hóba jót is, akkor szuperklasszis. Lófaszt. Cseréljük el Ryan-re, úgy hogy Tánkrádi is megy vele.
Mini: Gillnek 2,25 Mihály a cap hitje.
Kurva jó lenne, ha visszajönne... De jöjjön Jokinen is...
Csöpi: én is így gondoltam, de mondom, először csak a tényt közlöm, nem írok véleményt, megvárom, hogy a többiek (ti) mit mondanak.
Kurva sok az neki. De hát ha Dallasban úgy gondolják, hogy jó (most ilyen 1,8 körül van neki, úgy rémlik)...
Montreal D Hal Gill will be a hot commodity once the Habs decide to start unloading. The Flyers, Penguins, Panthers and Senators all have interest. Don’t be surprised if Pittsburgh brings back Gill; the Penguins never wanted to lose him to free agency weeks after he helped them win the Cup in 2009 ..
Nem ért kiállítást sem ennek a szarházinak a mozdulata.
Michalek is Shanahan bírósága előtt persze.
Kiváncsi vagyok mennyi meccset/pénzbüntit fognak kapni, ismerve, hogy Michalek sohasem csinált még ilyet, remélem megússza 5 meccs alatt, Ovechkin meg kap egy pénzbüntit, mert neki már van előélete.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.